A JátékNet.hu nyerte Az Év Internetes Kereskedője 2013 díjat

 In Hírek
A közönségszavazás, majd azt követően a szakmai zsűri döntése alapján "Az Év Internetes Kereskedője Díj" 2013. évi nyertese a JátékNet.hu webáruház lett.

“Az Év Internetes Kereskedője Díj” eredményhirdetésére és ünnepélyes átadására 2013. május 9-10-én a SzEK.org által szervezett X. Elektronikus Kereskedelem Konferencián került sor. A megtisztelő cím elnyerésével a JátékNet.hu jogot szerzett arra, hogy használhassa „Az Év Internetes Kereskedője 2013” címet, megkapta az év internetes kereskedőjét szimbolizáló ezüst nyílat, a díj főtámogatójának a PayU-nak 1,5 millió forint értékű e-business csomagját és egyedi szolgáltatási szerződését, valamint a Szállás.hu két fő részére felajánlott exkluzív hétvégi pihenését.

A hetedik éve működő, magyar tulajdonú JátékNet.hu két család közös vállalkozásaként indult, majd alig három esztendő alatt a legnagyobb forgalmú hazai játék webáruházzá vált. 2012-es évi forgalma elérte a közel egymilliárd forintot. A hatalmas sikert Bognár Ákos ügyvezető szerint a vásárlók gyors és pontos kiszolgálása alapozta meg: “Minden megrendelést úgy kezelünk, ahogy azt mi magunk is elvárnánk másoktól. Igyekszünk minden területen megkönnyíteni a vásárlók dolgát, ezért korosztály, márka, árkategória és még sok más szempont alapján is gyorsan válogathatnak a több mint 7000 féle játékot tartalmazó kínálatunkból. A vásárlás során is segítjük a szülőket, hiszen telefonon is rendelhetnek, és a fizetés módját is eldönthetik: bankkártyával online egyenlítik ki a vételárat, Mastercard Mobile alkalmazással a mobiltelefonos fizetést választják, vagy inkább a csomag átvételekor fizetnek a futárnak. Aki szeretne, személyesen is eljöhet hozzánk a kiválasztott termékért. Ha a szülőknek mégsem sikerül eltalálni a gyerek vágyát, 14 napon belül kicseréljük a játékot, vagy visszaadjuk az árát. A mi vásárlóink akkor elégedettek, ha a rendeléssel minden pontosan megy, és végül a gyermekük mosolyát is látják.”

A verseny keretében a fődíj nyertese mellett a szervezők nyilvánosságra hozták a zsűrizés pontozása alapján a második, illetve harmadik helyezettet.

A szakmai zsűri a következő szervezetek képviselőiből, valamint korábbi évek nyerteseiből és felelős kereskedőkből álltak: Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület (SzEK.org) elnökségének tagjai; eNet Kft.Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ); Kirowski isobarbeSocial; felelős kereskedők (Bónusz BrigádExtreme DigitalG’robyNetpincér, Parfüm.huShopline); Információs Társadalomért Alapítvány; Budapesti Corvinus Egyetem, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem.

A zsűri a döntés során értékelte a kereskedők pályázatát, melyben kiemelt szempontként szerepelt a vállalkozások üzleti modellje, az elért üzleti eredmények, a honlapok színvonala, fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ismertetőinek minősége és nem utolsó sorban, hogy a weboldalmennyire felhasználóbarát. Ez utóbbit a díj egyik szervezője, az Év Internetes Kereskedője Díj 2013 új arculatának és weboldalának megalkotója a Kirowski isobar értékelte.

A közönségszavazás támogatója az első és legnagyobb közösségi vásárló portál a Bónusz Brigád, az internetes kereskedelem hazai zászlóshajója, számos díj és elismerés birtoklója az Extreme Digital, az egyik legszívesebben használt ételrendelési és éttermi portál a NetPincér.hu, a Parfüm.hu és a Shopline webáruház.

Legutóbbi bejegyzések