2020. október 8-án tartottuk meetup sorozatunk őszi első rendezvényét, melynek témája az év végi kiemelkedő forgalmi időszakra való felkészülés volt – de tágabban értelmezve több kapcsolódó területet is érintettünk.
A jelen helyzetre való tekintettel a meetupot “hibrid” formában tartottuk, a helyszínre érkező vendégek számára egy biztonságos környezetet biztosítottunk, de az egész eseményt online közvetítettük.
Elsőként Kulcsár István Róbert tartotta meg előadását a Shoprenter képviseletében, a téma pedig a webáruház indítás, üzemeltetés, fejlesztés volt. A pandémia alatt nagyon sokan igyekeztek kipróbálni az online csatorna adat lehetőségeket, azonban nem minden új webshop tulajdonos van tisztába azzal, mekkora és milyen feladatot is jelent egy webáruház.
Másodikként Madar Norbertet, a GKI Digital vezető kutatójától kaptunk hasznos adatokat és következtetéseket arra nézve, hogy milyen lehet az év vége az ecommerce piacon.
Ezt követően Siklósi Máté, a CP Contact vezetője tartotta meg előadását, melyben a webshop tulajdonosok fogyasztóvédelemmel, jótállással és szavatossággal kapcsolatos teendőiről, valamint a kapcsolódó új jogszabályok értelmezéséről beszélt, színes példákkal illusztrálva az egyes tudnivalókat.
Az előadók sorát pedig a Webshippy képviseletében Perényi András zárta, aki jól skálázható logisztikai szolgáltatásokkal kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal.
A nagy érdeklődésre való tekintettel a meetup-ról készült teljes rögzített felvételt elérhetővé tesszük.