fbpx
 In Beszámoló, Hírek

2019. február 12-én tartotta évindító konferenciáját az Ecommerce Hungary közhasznú egyesület, Budapesten az Öböl-ház rendezvényközpontban.

 

Az igen színvonalas helyszínen több mint száz, az online kereskedelemmel foglalkozó vagy abban érdekelt szakember volt jelen, hallgatta meg az előadásokat és osztotta meg egymással tapasztalait.

A konferencia első blokkja egy közgazdasági áttekintést adott. Dr. Bőgel György, a CEU professzora az elmúlt több mint 150 évre visszatekintve elemezte a technológia szerepét a társadalom és a gazdaság szemszögéből, komoly összefüggéseket keresve annak a bekövetkező válságokra gyakorolt hatásaira. Dr. Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke mintegy folytatva a megkezdett gondolatmenetet számszerűsítette az elmondottakat. A bemutatott elemzések mind arra engedtek következtetni, hogy nagy a valószínűsége egy, a gazdasági életben bekövetkező negatív változásnak. A két előadást követő kerekasztal beszélgetésben, amelybe már Pintér Róbert, az eNet kutatásvezetője is becsatlakozott, elhangzott: előre biztosat mondani nem lehet, nem szabad, és talán sokkal fontosabb a kereskedőknek a most egy biztos működést kiépíteni, mint egy lehetséges jövőbeni változásra megpróbálni felkészülni. A blokk egyik nagy kimondott alapigazsága pedig az volt: nincs olyan hogy “magyar kereskedő”, meg kell tanulnunk végre globálisan gondolkodni, hiszen Európa más országaiban is ezt teszik, és a online kereskedelem egyik nagy előnye pont az, hogy nincsenek fizikai határok.

A második blokk első két előadása az idén életbe lépő két pénzpiaci változással foglalkozott. Szetnics László, a rendezvény fő támogatója, a Mastercard képviseletében a szeptemberben élesedő erős ügyfélhitelesítés (SCA) kereskedőket érintő fontosságára hívta fel a figyelmet. Azt követően pedig Zátonyi János a Giro Zrt. képviseletében a júliusban induló azonnali fizetési rendszer előnyeiről beszélt. A két előadás együtt hívta fel a figyelmet arra, hogy a kereskedőknek is lesz felelőssége a vásárlók megfelelő tájékoztatásában.

Ezután következett a konferencia egyik legjobban várt előadása: Madar Norbert, a GKI Gazdaságkutató Zrt. képviseletében egy nagyon tartalmas, rengeteg adatot, tényeket és összefüggéseket tartalmazó anyaggal jelent meg, amely az ecommerce piac tavalyi, fókuszáltan az év végi teljesítményéről, valamint az épp érvényes és a jövőre nézve is használható trendekről szólt. Az előadás végén pedig egy igen személetes összefoglalást mutatott arról, hogyan is jellemezhető a jelen (és a jövő) online vásárlója.

Ezután Kun Szabolcs, konferenciánk fő támogatója, az Arenim Technologies képviseletében, szintén még a 2018. decemberi ünnepi időszak terheltségét kihangsúlyozandó az ügyfélszolgálatok működtetésének szemszögéből vizsgálta meg, hogy miként is lehetséges a kereskedőknek magas színvonalú kiszolgálást, és ezáltal jobb ügyfélélményt nyújtani. Az ebéd előtti szekció utolsó izgalmas előadása pedig Donáth Fruzsina, a Smartcommerce Consulting tanácsadójához fűződik, aki felnyitotta a hallgatóság szemét “adatvakság” témakörben.

Ivana Pongracic, a FB képviseletében tartott igen színvonalas előadást.

Az egy órás szünetet követően egy precedens értékű előadással kezdődött a délutáni blokk: első alkalommal fordult elő, hogy a Facebook képviselője magyarországi konferencián tartott előadást. Ivana Pongracic arról beszélt, miként lehet a közösségi platformokat a crossborder tevékenység támogatására használni, és miért nem szabad csak lokálisan gondolkodni amikor minden második FB felhasználónak már van saját országán kívül eső kapcsolati hálója is.

Folytatva ezt a gondolatmenetet, a Google Csehországból érkezett előadója, Frantisek Strupl következett, aki nemes egyszerűséggel elmondta, miért is tartják jó, de legalábbis izgalmas piacnak Magyarországot a cseh kereskedők. Meghökkentő volt, és harsány nevetést is okozott jó néhány vélemény, mint például az is, hogy amíg idehaza ragaszkodunk még a kereskedelem hagyományos, dialógusos formájához (pl. személyes átvétel), ott náluk egyenesen kerülik a vásárlók a mindennemű kapcsolatot – ha lehet.

A két előadás együtt pedig megerősítette a konferencia első kerekasztalban dr. Bőgel György által kimondott alapigazságot: Felejtsük el azt hogy “magyar cég”! Gondolkodjunk globálisan, hiszen most már erről szól a digitalizált kereskedelem.

Palocsay Géza előadása (Schibsted Hungary, Jofogas.hu)

A program még mindig a crossborder téma mentén haladt tovább, Puha Dávid a Dognet képviseletében az affiliate marketing lehetőségeibe adott betekintést, hasonlóan más előadókhoz egy konkrét példán, a 4Home nevű kereskedő esettanulmányán keresztül. Ezután pedig egy meghökkentően őszinte, és nagyon hasznos előadás következett Palocsay Géza tolmácsolásában. A Jófogás.hu-t is üzemeltető Schibsted Hungary ügyvezetője saját cége üzlettervezési adatait hozta el bemutatásra, azon keresztül bemutatva a hazai e-kereskedelmi piac egy-két anomáliáit, és ötleteket adva arra, miként is érdemes értékelni a most piacvezető webáruházakat, és miként érdemes tervezni a saját növekedést.

A kereskedő kerekasztal, a konferencia záróprogramja.

Az egész napos programot pedig egy kereskedői kerekasztal zárta, melyet Schmidt Zoltán, a Kosártérték.hu magazin főszerkesztője vezetett. Beszélgetőpartnerei voltak Sneider Anikó a Hervistől, Őri Gergely a Játéknet.hu-tól és Schmidt Richárd a Hoppline-tól. A közel egy órás eszmecsere központi témája a Black Friday volt, és bár igen sok oldalról közelítették meg a szakemberek a témát, az az álláspont egységes volt: csak megfelelő felkészültséggel, konkrét tervvel, és becsületesen szabad belevágni a karácsonyt megelőző időszak forgalomnövelő akciójába. Abszolút nem a versenytárs másolása és – ahogy elnevezték – a “számháború” a cél, hanem hogy mindenki a leghatékonyabb megoldással fordítsa saját javára a lehetőséget – legyen az brandépítés, új vásárló szerzés, vagy esetleg egy készlet-kipörgetés.

Az Ecommerce Hungary következő nagy eseménye, a Hungarian Ecommerce Summit 2019. június, 4-5-én kerül megrendezésre, Visegrádon.