fbpx
 In Beszámoló, Hírek

Április 12-én került megrendezésre az e-Marketing Akadémia, ahol 3 kiváló szakértő előadását élvezhette a 30 fős főként e-kereskedőkből álló hallgatóság a Falk1 rendezvényközpontban.

Elsőként egyből bele is vágtunk a GDPR kissé száraz, de annál fontosabb témájába. Fialka Krisztina összegezte, mi az a 10+1 pont, amivel minden vállalkozónak tisztában kell lennie, hogy a május 25-ei határidő előtt tökéletesen fel tudjon készülni a változásokra. Kiemelte például, hogy mostantól a webshop vásárlóknak nemcsak azt kell jóváhagyniuk, hogy küldhetünk nekik hírlevelet, hanem minden feliratkozó formnál checkbox-szal szükséges velük elfogadtatnunk az új szerződési feltételeinket. Az új adatvédelmi szabályozás maximálisan aköré épül, hogy a felhasználó beleegyezzen az ő adatainak felhasználásába, valamint bármikor meg tudja tőlünk kérdezni pontosan, milyen információt tárolunk róla és kérvényezhesse ennek a változtatását, vagy éppen a törlését. Utóbbit a lehető legkönnyebbé tesszük a számára az egy kattintással történő leiratkozással.
Reachmedia cégvezetője megnyugtatott minket, hogy aki eddig betartotta a magyar adatvédelmi szabályokat, annak úgy igazán a GDPR-tól sem kell tartania.

Második előadónk, a szakmai körökben már igen népszerű Vadász Illés (Google) néhány egyszerű mondatával a jövőbe kalauzolta el a hallgatóságot. Az AdWords automatizálásának előnyeit mutatta meg a résztvevőknek, ami lényegében egy AI – mesterséges intelligencia – rendszer tanulási folyamattal. Mit jelent ez? Azt, hogy ha elég ideig táplálni a rendszert adatokkal a célcsoportról és a termékekről (vagy szolgáltatásokról), a hirdetési rendszer megtanulja, mikor kinek hol melyik a legjobb kreatív, amivel a leghatékonyabban elérhető a beállított cél. A rendszer képes videót forgatni egy applikációról, magától összepakolni egy komplett hirdetést és mindezt olyan megdöbbentő eredményekkel, amik globálisan lenyűgözték az e-kereskedelemmel foglalkozó piacot. A végén elmondta, hogy bár rengetegen félnek tőle, hogy „majd jönnek a robotok és elveszik a munkáinkat”, ez egy teljesen felesleges és rossz hozzáállás. A technológiai fejlődés nem helyettesíteni akar minket, hanem felszabadítani olyan munkák alól, amikhez amúgy sincs kedvünk, amik amúgy is csak az időnket rabolják, így teremtve plusz kapacitást, amit arra fordíthatunk, amire csak szeretnénk.

A harmadik előadónk Mészáros Beatrix volt a Mindeától és a 2018-as social media trendekről mesélt. A résztvevőink arról számoltak be, hogy őszintén meglepte őket Beatrix prezentációja, ugyanis magasan kiemelkedett a manapság megszokott hasonló előadások közül. Rengeteg olyan ötletet, platformot, technikát és tudást osztott meg velünk, amit sehol máshol nem lehet hallani, maximum szakértői körökben. Néhány példával ráébresztett a hallgatóságot arra, hogy nem kell annyira túlgondolni a social media platformjaira történő tartalomgyártást. Sőt, minél őszintébbek a postjaink, annál nagyobb sikert fognak elérni! Úgyhogy felesleges olyan ügynökségeknek fizetnünk milliós nagyságrendű tételeket, akik egyetlen instastoryért  kijönnek helyszínre egy 5 tagú csapattal, őrült drága kamerákkal és komoly fény- és hangtechnikával…
A lényeg, hogy mindig legyen egy előre kigondolt, tudatosan megtervezett stratégiánk és onnantól ez vezérelje minden döntésünket. De milyen legyen maga a stratégia? Egyedi és szerethető!

Kis szünet után a klubest indító kerekasztala sem hagyta pihenni a résztvevők agytekervényeit. Csányi Zoltán (Ecommerce Hungary alelnök) vezetésével Fábián Levente, Szombati Gergő és Dunder Krisztán beszélgettek a modern marketing mixről. A több mint egy órás eszmecsere már félúton oda jutott, hogy szinte minden méretben és minden területen érdemes a “see-think-do-care” modell köré építeni mind a SEO, mind pedig a marketing stratégiánkat.

Ecommerce Hungary

​Legközelebb május 17-én várunk minden érdeklődőt, a téma pedig a crossborder lesz. Több aspektusból vizsgáljuk meg a külföldi piacra lépés lehetőségét és feltételeit, valamint konkrét megoldásokat hozunk azok számára akiknek már ez benne szerepel az idei évi stratégiájában.