fbpx
 In Hírek

A SzEK.org új elnöksége 2011. december 21-én tartott alakuló elnökségi ülésén határozatot hozott a tagdíjjal tartozó SzEK.org tagokkal kapcsolatban. Ennek értelmében a több mint egy éves tagdíjtartozással rendelkezők 2012. január 20-ig kapnak haladékot a tagdíj befizetésére, ezt követően az elnökség kizárásukat kezdeményezi. Akik pedig még nem töltötték ki a 2011-re vonatkozó tagdíjnyilatkozatot és kilépésüket sem jelezték, azoknak január 8-ig van lehetőségük ezt díjmentesen pótolni.

A 2./2011.12.21. számú elnökségi határozat rendelkezik a tagdíjtartozásokról, amelynek teljes szövege a következő:

Az elnökség élve az Alapszabály VII./6./h.) és ugyanott /i.) pontjában meghatározott jogával a tagdíjat nem fizető SzEK.org tagokra vonatkozóan a következők szerint határoz:

  • Azon tagok esetében, akik a 2011-es évre vonatkozó tagdíjnyilatkozat kitöltését elmulasztották és ezt 2012. január 8-ig nem pótolják, a 2010. évi tagdíjnyilatkozata szerinti tagdíjsáv 2011-es összegének megfelelő tagdíj, valamint ezen összeg 20%-át kitevő pótdíj megfizetését rendeli el, amelynek kiszámlázására 2012. január 9-től kerül sor.
  • Azon tagok esetében, akiknek egy évnél régebbi, lejárt tagdíjtartozásuk van, amennyiben ezt 2012. január 20-ig nem rendezik, az adott tag kizárását kezdeményezi. A jelen határozat hatálya alá eső tagok kizárásáról az Elnökség 2012. január 27-i ülésén dönt.

Az érintett tagokat külön is értesítjük teendőikről.

A tagdíjjal tartozó SzEK.org tagokkal kapcsolatos határozat itt olvasható!

A 2011-es évre vonatkozó tagdíjnyilatkozat kitöltésére itt van lehetőség.