fbpx
Kanyó Roland

    Tanulmányait a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján végezte, ahol nemzetközi üzletek szakirányon szerzett kereskedelmi közgazdász diplomát. A diploma után az Unilever Magyarország Kft Trade Marketing osztályának POP csoportjában dolgozott Assistant Managerként. A dm Kft. csapatához 2002 novemberében csatlakozott területi vezetőként. 2009-ben az active beauty törzsvásárlói program bevezetése kapcsán egy 35 főből álló projektcsapatot vezetett, majd ezt követően junior szortiment menedzserként folytatta pályafutását a cégnél. 2010-től a szortiment menedzseri feladatok mellett a PR osztály felépítésére kérték fel, 2013 márciusától pedig a 25 főből álló marketing és PR és ügyfélszolgálati osztályt vezeti.

    Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez