Konferenciát szervez a Google és a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért
Budapest, 2007. október 30. - Közösen rendez konferenciát az internetes marketingről a Google a magyar internetes kereskedők Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért (SzEK) nevű egyesületével.
November 22-én Budapesten, a Gerbeaud Rendezvényházban (1051 Budapest, Vörösmarty tér 7.) rendez konferenciát a világ egyik leggyorsabban fejlődő internetes vállalata, a Google, és a főleg hazai internetes kereskedőket és az online piaccal foglalkozó cégeket, szakembereket tömörítő szervezet, a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért. Az egynapos rendezvény délelőttjén keresőmarketinggel foglalkozó hazai cégek és szakemberek tartanak előadásokat, amelyekben példákon, esettanulmányokon keresztül mutatják be az interaktív hirdetésben rejlő lehetőségeket. A délután folyamán a Google két külön szekcióban, a keresőmarketingben jártas, illetve az abban járatlan potenciális felhasználóknak, kis- és középvállalkozások képviselőinek mutatja be, hogyan tehetik ismertebbé vállalkozásukat, valamint hogyan tehetnek szert minden korábbinál hatékonyabb és mérhetőbb módon új ügyfelekre.
A konferencia részletes programja mellékelve, illetve a legfrissebb változat mindig megtalálható a SzEK internetes oldalán a következő linkre kattinva: http://www.szek.org/
A Google
A Google innovatív keresőtechnológiái emberek milliói számára teszik elérhetővé a keresett információkat nap mint nap. A céget 1998-ban Larry Page és Sergey Brin, a Stanford Egyetem PhD-hallgatói alapították. A Google ma a világ egyik legértékesebb webes vállalata minden nagyobb piacon. A cég hatékony hirdetési programja mérhető eredményeket nyújt a legkisebb és a legnagyobb vállalkozásoknak egyaránt, miközben hasznos információkkal szolgál felhasználóinak. A Google főhadiszállása a Szilícium-völgyben van, irodái pedig megtalálhatók szerte Amerikában, Európában és Ázsiában. További információért látogassa meg a www.google.hu-t.
A SzEK
A SZEK alapítói - felismerve az új üzletág gazdaságélénkítő szerepét - célul tűzték ki, hogy elősegítik az elektronikus kereskedelem korszerű, gazdaságos és megbízható formáinak elterjedését. Tevékenységük a szakmai ismeretterjesztéstől az e területet érintő, készülő jogszabályok véleményezésén át az etikai normák kialakításáig és elfogadtatásáig tart. A szövetség tagjai között az elektronikus kereskedelmi piac vezető vállalkozásai és a témával foglalkozó szakemberek egyaránt megtalálhatók.
További információ: http://www.szek.org