fbpx
 In Ecommerce Meetup

SzEK-klub 2011. január 27-én csütörtökön, 18.00-20.00-ig, a Lánchíd19 Hotelben (1013 Budapest, Lánchíd u. 19.)!

Téma: Ingyen szállítási nap

A SzEK.org tagjai közül néhányan csatlakoztak az egyik tagunk által 2010-ben először szervezett Ingyen szállítás nap-hoz. Egy ilyen akció lehetősége már tavaly januárban felmerült, akkor az IAB kereste meg a szövetséget az ötlettel, de háttérbeszélgetéseket követően elvetettük. A mostani akcióban csatlakozott áruházak listájából is kiderül, hogy bár nagyon sok kis céget megmozgatott a kezdeményezés, a nagyobbak közül alig csatlakozott valaki. A klubesten a szervezők és néhány résztvevő beszámol az akció eredményéről, illetve megvitatjuk a felmerülő kérdéseket. A klubest nem titkolt célja az is, hogy a tagság véleménye alapján eldöntsük: csatlakozzon-e a SzEK.org jövőre, akár szervezeti szinten az akcióhoz. (Az akció népszerűsítésében idén is részt vettünk.)

A klubesten ezúttal is finom italok és pogácsák mellett, kötetlenül lehet eszmét cserélni, beszélgetni és kapcsolatokat építeni.

A SzEK-klubot csak a szövetség tagjai látogathatják, a részvétel és az ellátás (némi üdítő, kávé, pogácsa) ingyenes.

A SzEK.org tagságának fontos, belső fóruma a SzEK-klub, amelyet minden hónap utolsó csütörtökén 18.00 órától rendezünk meg. Egy-egy érdekes, izgalmas téma köré szervezünk kötetlen szakmai beszélgetést. Kitűnő alkalom nem csak szakmai-üzleti, hanem akár baráti kapcsolatok kialakítására, ápolására is. A korábbi klubestek témái itt tekinthetők meg. A klub témáihoz várjuk tagjaink véleményét, ötleteit a titkar@szek.org címen!

Parkolni a szálloda előtti nyilvános parkolóban 18.00-órától ingyenesen lehet.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a SzEK-klubestek előtt, azonos helyszínen, 16.00 órától tartja a SzEK.org elnöksége soros elnökségi ülését, amely nyilvános.