Téma: az e-kereskedelem kutatása
Közel öt év telt el azóta, hogy a SzEK-klub foglalkozott az e-kereskedelem teljesítményének kutatásával. Azóta sok minden történt a piacon, illetve a SzEK.org berkeiben is, így annak apropóján, hogy immár egyesületünk tagjainak sorában tudhatjuk a GfK. Hungáriát is, visszatérünk a témára.
Arról fogunk beszélgetni, hogy mely cég milyen kutatási módszert használ, milyen mutatószámokra koncentrál, mik az adatok forrásai és azok mire használhatók jól. Fontosak természetesen a szakma visszajelzései is, így lehetőség lesz arra is, hogy a kutatók és e-kereskedők eszmét cseréljenek arról, hogy lehetne további kutatásokkal segíteni a piac fejlődését.
A klubesten vendégeink lesznek: Dörnyei Otília (ügyfélkapcsolati igazgató, GfK) Ambruszter Géza (cégvezető, Gemius Hungary), Dr. Pintér Róbert, (e-kereskedelem és mobil kutatások kutatásvezető, eNET).
A klubesten ezúttal is finom italok és pogácsák mellett, kötetlenül lehet eszmét cserélni, beszélgetni és kapcsolatokat építeni. A SzEK-klubot csak a szövetség tagjai látogathatják, a részvétel és az ellátás díjmentes.
A klubest helyszíne ezúttal a FALK1 Rendezvényközpont lesz.
A SzEK.org tagságának fontos, belső fóruma a SzEK-klub, amelyet minden hónap utolsó csütörtökén 18.00 órától rendezünk meg. Egy-egy érdekes, izgalmas téma köré szervezünk kötetlen szakmai beszélgetést. Kitűnő alkalom nem csak szakmai-üzleti, hanem akár baráti kapcsolatok kialakítására, ápolására is. A korábbi klubestek témái itt tekinthetők meg. A klub témáihoz várjuk tagjaink véleményét, ötleteit az info@szek.org címen! |