fbpx

Az Ecommerce Hungary Reform Munkacsoportjának
nyílt levele a tagsághoz

Kedves Tagjaink!

Nyílt levelemet azzal kezdem, hogy boldog új évet kívánok minden tagunknak az Ecommerce Hungary elnöksége és a Reform Munkacsoport nevében. Az idei újévi jókívánságokat szerintem nemcsak a koronavírus járványra hivatkozással kellene kiegészíteni, hanem azzal is, hogy ebben az új évben sikerüljön közösen megújítanunk a Szövetséget. Azzal is, hogy hozzunk létre egy olyan együttműködési formát, ami egyaránt jelent hatékony érdekképviseletet a kisebb e-kereskedő, e-szolgáltató tagoknak és a legnagyobbaknak is, valamint a B2B szolgáltatóknak is fel tud mutatni olyan értéket, amiért érdemes lesz belépni a Szövetségbe.

Nem túlzás azt állítani, hogy az Ecommerce Hungary működésének eddigi legfontosabb heteit éljük át így a 2020-2021-es évváltás során.  A Szövetség elnöksége több tényező együttes hatására úgy döntött, hogy elhalasztja a tavaly november 30-i tisztújító taggyűlést és még a tisztújítás előtt belekezd a Szövetség reformjába és az új vezetés már egy más struktúrában fogja folytatni a munkát tagsággal közösen.

A tizenöt működési év után minden szempontból meg is érett a Szövetség a változásra, az átalakulásra. Nagyon sokat változott az iparág helyzete és ezzel együtt az e-kereskedők elvárása is, hiszen 2021-re már túl vagyunk az e-kereskedelem hőskorszakán. Sokféle igény jelentkezik tagjaink részéről, melyeknek a régi forma már egyre kevésbé tud/tudott megfelelni.  Az elnökség a változtatási igényeket érzékelve párbeszédet kezdeményezett a tagsággal, formális (kérdőíves) módszerekkel és informális, személyes és telefonos „közvéleménykutatással” is.

Példálózó jelleggel összeszedtünk pár fontos igényt, amit tagjaink hivatalosan és nem hivatalosan is az elnökség tudomására hoztak:

1. Eltérő méretek, eltérő elvárások

Mára láthatóan nagyon megnőttek az e-kereskedő tagjaink közötti különbségek, nagy lett a szórás. Vannak közöttünk a piacra most belépő, egyszemélyes vállalkozások, de tagjaink között tudhatjuk a top 10 e-kereskedő cégek jelentős részét is. Ne feledkezzünk meg a közepes nagyságú árbevétellel rendelkező, jelentős súlyt képviselő, de szervezettségben, kereskedői öntudatban a nagyokkal versengő tagjainkról sem. Mindegyik kategória igényt tart (érdek)képviseletre, a Szövetségtől kapott „szolgáltatásokra” és szeretné hallatni a hangját. Ezeknek az eltérő igényeknek a régi struktúra nagyon nehezen tudott megfelelni.

2. Érdekképviselet vs. közhasznúság

Bizonyára vannak közöttünk tagok, akik még emlékeznek arra,  amikor az e-kereskedők mellett a fogyasztókat is beültettük a SZEK.org iskolapadjába és a zászlónkra tűztük a közhasznúság jelvényét és jelentős fogyasztóvédelmi kampányokat folytattunk. Azonban a fogyasztóknak EU-szinten és állami szinten megvalósuló védelme és az új EU-s adatvédelmi szabályok átbillentették a súlypontot és most sokkal inkább az e-kereskedők és e-szolgáltatók vannak kiszolgáltatottabb helyzetben. A közhasznú egyesületi státusszal pedig nem egyeztethető össze az, hogy a Szövetség  e-kereskedő tagjaink mellé álljon érdekvédelmi területeken. Eddig nem állhatunk lobbierőnkkel, szakértelmünkkel a tagjaink mellé egy olyan kérdésben például, mint a jogsértő webáruházak listájának kérdése . Rendkívül igazságtalannak érzem jogászként én is azt, hogy egy relatíve kis súlyú jogsértés miatt két évig fent legyen egy e-kereskedő ezen a listán. Ezt a listát egyébként a FEOSZ (Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége) úgy reklámozza, hogy „itt a lista azokról a webáruházakról, ahol nem ajánlott vásárolni”.

3. B2B tagi semlegesség

Végig jellemzője volt a Szövetségnek az, hogy az e-kereskedő tagok mellett sok olyan tagunk is van, akik az e-kereskedőknek kínálnak szolgáltatásokat, pl. marketing ügynökségek, tanácsadók, kutatók, szoftverfejlesztők és logisztikai cégek. Szinte folyamatos visszajelzés volt az elmúlt években e-kereskedő tagjainktól az, hogy a részükre szolgáltatásokat kínáló B2B cégek közül ők mindegyiket szívesen látják a Szövetségben és mindegyiknek az ajánlatait szívesen megismerik és részükre egyenlő megszólalási lehetőséget szeretnének biztosítani a Szövetség rendezvényein, felületein.

4. Elnöki túlsúly

A Szövetség első 15 évében meghatározó szerepe volt ez elnöknek. Ez természetesen megkönnyítette az alapítást követő években a manőverezést a tagi érdekek dzsungelében egy kisebb méretű szervezetben, ugyanakkor kiszolgáltatottá is tette a Szövetséget az aktuális elnök vezetési stílusának, kapcsolatrendszeréből fakadó preferenciáinak és végső soron, személyiségének. Ha egy kis szervezetről vagy egy kis kft-ről beszélünk, akkor ezek a kockázatok teljesen vállalhatóak. Ha azonban egy több száz (akár ezer) piaci szereplőt tagjai között tudni akaró Szövetségről beszélünk, akkor az elnöki túlsúly tagjaink véleménye szerint már nem tartható fent.

5. Teljes körű érdekképviselet

A Szövetségnek a teljes iparágat kell képviselnie és olyan tagsági szinteket kell kialakítania, hogy az érdekképviseleti tevékenység során a szektor valós képviselőjeként léphessen fel, ne csak pár tucat e-kereskedő álljon mögötte.

Az elnökségen belül létrehozott Reform Munkacsoport többek között ezeket  a fentiek nem részletezett igényeket is mérlegeli és kidolgozza a Szövetség megreformálására vonatkozó javaslatait. Ezeket először a Nyílt Reform Meetup-on fogjuk bemutatni tagainknak január 7-én csütörtökön, 14.00-kor egy ZOOM meetingen. Kíváncsiak vagyunk a véleményetekre és szeretnénk még több javaslatot hallani tőletek, számítunk részvételetekre.

A Meetup után elkészítjük az új Alapszabály tervezetét. Ha minden jól megy, január 29-én (13.00-15.00) el is tudjuk fogadni ezt és megkezdődhet egy új korszak…

 

Így tehát nemcsak boldog új évet, hanem egy megújult Szövetséget és minden eddiginél jobb eredményeket kívánok minden tagunknak és az e-kereskedelmi szektor összes szereplőjének.

Üdvözlettel,

Ormós Zoltán
Ecommerce Hungary Elnökség