E-business menedzsment képzés a felsőoktatásban

 In Hírek
Az utóbbi évek tapasztalatai egyértelműen bebizonyították, hogy jelentős igény van a munkaerőpiacon olyan szakemberekre, akik az integrált (gazdasági – műszaki-informatikai) üzleti szemléletmódot képviselik. Köztudottan az elektronikus üzletvitel, az e-business olyan terület, amely minden iparágban legalább támogató és kiegészítő megoldásként jelen van. Különösen igaz ez az e-kereskedelemre, amelynek sikeres működése nagy mértékben függ a vállalkozásban dolgozó emberek üzleti és informatikai felkészültségétől.
 
A SzEK.org alapszabályban rögzített céljai közé tartozik, hogy közreműködik az e-kereskedelem fejlődését szolgáló képzések indításában. Ennek érdekében a szövetség, mint a hazai e-kereskedelmi piac meghatározó társadalmi szervezete, már korábban is együttműködött más szervezetekkel hasonló képzések indításában, illetve tagjain, szakemberein keresztül részt vett több képzési és kutatási folyamatban. 2010-ben először Az év e-business szakdolgozata pályázat meghirdetésével is a téma iránti érdeklődést kívánta serkenteni és támogatni az egyesület.
A SzEK.org-on belül az e-business és e-kereskedelem iránt érdeklődő fiatalok számára SzEKIT néven önálló tagozat is működik.
 
Részletes információk a képzéssel kapcsolatban:
Recent Posts