fbpx
 In Hírek, Tagi bemutatkozók

A 2020. év első negyedévében kitört világjárvány  a magyarországi kereskedelemben is az online szektor erősődését hozta. A már meglévő webáruházak közül nagyon sokan jelentős csomagszám emelkedést tapasztaltak, és emelett több új online bolt is nyitott. Sok kereskedő számára jó megoldás lehet a kiszervezett logisztika, erről beszélgettünk Csereklyei Bálinttal, nemrégiben az Ecommerce Hungary tagjává vált iLogistic ügyvezetőjével.

A világjárvány kitörése, és a márciusban hazánkban bevezetett korlátozások óta jelentősen megnőtt a webáruházak iránti érdeklődés. Ti is tapasztaltátok hogy jelentősen nőtt az ügyfeleitek csomagszáma?

A bevezetett korlátozások, a megváltozott élethelyzet és a sok elsősorban a turizmus iparágához kapcsolható elbocsátás eredményeként azt tapasztaltuk, hogy március elején és közepén a webshopok 90%-ának visszaesett a forgalma. Tapasztalataink szerint ennek elsősorban két oka volt:
  • Nagyon sok ember veszített el az állását, de még többen voltak olyanok, akik nem veszítették ugyen el az állásukat, de felmerült bennük a bizonytalanság, hogy akár napokon belül elveszíthetik. Így rengetegen fogták meg a költéseiket, és csak a létfontosságú beszerzéseket intézték online.
  • Nagyon sok webáruház a piacon teljesen lenullázta, vagy jelentősen visszavette a marketing költéseit, így egyfajta önbeteljesítő jóslatként előidézve a forgalomcsökkenést.
Március közepétől azonban, ahogy elkezdett javulni az emberek biztonságérzete és a webshop tulajdonosok egyre inkább realizálták a piaci lehetőségeket, úgy rohamosan növekedni kezdett a legtöbb webshop forgalma. Persze vannak kivételek, amely webshopok forgalma még mindig kritikusan alacsony a vírushelyzet előtti állapothoz képest, de a legtöbb ügyfelünknél azt látjuk, hogy a járvány előtti forgalmának minimum a 120-130%-át teljesíti. Ugyanígy vannak olyan webshopok is, akik óriásit profitáltak a világjárvány kitörését követően. Kifejezetten ide tartoznak az FMCG termékekkel és azon belül is tartós élelmiszerekkel és tisztítószerekkel foglalkozó webáruházak, valamint azok a vállalkozók, akik időben tudtak beszerezni szájmaszkot és gumikesztyűt és a megnövekedett piaci keresletnek köszönhetően óriási rendelésszámot tudtak elérni. Összességében azt tudom mondani, hogy az ügyfélkörünket tekintve nagy átlagban mostanra 25-30%-kal növekedett a forgalom és a világjárvány, valamint a hozzá kapcsolódó bevezetett korlátozások eredményeként nem is annyira a webshopok forgalma, mint inkább az új piaci szereplők száma növekedett meg.

Előző kérdéshez kapcsolódva: eddigiekhez képest több az új webshop, aki elkezdte veletek az együttműködést?

A világjárvány kitörése és a bevezetett korlátozások eredményeként rengeteg olyan kereskedő kezdte el online értékesíteni a termékeit, aki korábban egyáltalán nem, vagy csak minimálisan fókuszált az online értékesítési lehetőségekre. Az ekereskedelmi piacon megjelenő rengeteg új szereplőnek köszönhetően március óta a beérkező megkereséseink száma nagyjából a megszokott mennyiség tízszeresére növekedett, aminek alapvetően két oka van:
1. Nagyon sok, eddig főleg, vagy akár kizárólag, az offline értékesítési csatornáira fókuszt helyező cég próbált rekord idő alatt átállni az online értékesítésre. A kiszervezett webshop logisztika pedig nagyon gyors megoldásnak számít, ugyanis így nem kell külön raktárakkal, szállító cégekkel, csomagolóanyag gyártókkal tárgyalniuk és embereket felvenniük, mert mindent megkapnak egy helyen, ráadásul mennyiségi kedvezményekkel ellátva.
2. Nagyon sok olyan vállalkozó vágott bele az online értékesítésbe, akik már régóta gondolkodtak webshop indításán, azonban a piaci trendeket látva most belevágtak az eddig csak ötlet szinten lévő projektjükbe. Nem is beszélve arról, hogy a megnövekedett piaci igények miatt nagyon sokan indítottak szájmaszkos, kézfertőtlenítős és gumikesztyűs webshopot, ahol a hirtelen megugró forgalom lekezelésére profi infrastruktúrára és alvállalkozó partnerekre volt szükségük.

Mikor érdemes egy új webáruház nyitását tervező cégnek, vállalkozásnak kiszervezett logisztikában gondolkodnia?

Véleményem szerint a kiszervezett logisztika előnyeit a következő 5 pont foglalja össze legjobban. Egy új webáruház nyitását tervező cégnek akkor érdemes leginkább elgondolkodnia a logisztika kiszervezésén, ha a következő 5 pont közül legalább egyet saját személyes hasznának tud tekinteni:
  • A kiszervezett logisztikával működő webshopok a fulfillment szolgáltatók mérethatékonyságának köszönhetően a kiszervezéssel pénzt és időt tudnak spórolni. A legnagyobb fulfillment szolgáltatók havonta több tízezer rendelést készítenek össze, ezért jelentős mennyiségi kedvezményben részesülnek a szállítási díjak területén, amit jellemzően közvetítenek is ügyfeleiknek. Tehát egy webshop jóval kedvezőbb szállítási árakat kaphat egy fulfillment cégen keresztül, mintha közvetlenül szerződne egy futárcéggel egyedül. A mennyiségi kedvezmények  ugyanígy érvényesülnek a munkabérek, a raktári díjak és a csomagolóanyag díjak területén is.
  • A logisztika kiszervezését követően a webshop tulajdonosok minimalizálni tudják a fix költségeiket. A kiszervezést követően a legtöbb korábban fix költségük ugyanis /mint például a raktár bérleti díj, a munkaerőhöz kapcsolódó kiadások és a csomagolóanyag költsége/ hirtelen egy a megrendelés számhoz igazodó rugalmas költséggé válik. Így a webshopok a kiszervezéssel csökkentik a pénzügyi kockázatukat.
  • A kiszervezett logisztikát választó webshop tulajdonosok rengeteg állótőkét szabadítanak fel, amit többé nem kell raktári berendezésekre, vállalatirányítási rendszerre és csomagolóanyag készletre költeniük. Így jelentősen tudják növelni a forgótőkéjüket, amit akár újabb termékek bevezetésére, vagy a meglévő termékkörük készlet-szintjének emelésére is fordíthatnak.
  • A kiszervezés eredményeként a webshop tulajdonosoknak többé sosem kell a rendelkezésre álló munkaerőt, területet és csomagolóanyagot figyelembe venni, amikor marketing kampányt tervez, vagy hirtelen megnövekszik a rendelések száma. A fulfillment megoldással a kapacitás többé nem lesz a növekedés korlátja.
  • Az utolsó és egyben talán egyik legnyomósabb érv a logisztika kiszervezése mellett, hogy nagyon sok időt felszabadít. Ezt az időt pedig a webshop tulajdonosok olyan munkába fektethetik, amivel növelhetik cégük bevételét, mint például a marketing, márkaépítés vagy a termékkör bővítése. Az a tapasztalatunk, hogy a kiszervezett logisztikát választó webáruház tulajdonosoknak a kiszervezést követően sokkal több energiájuk és fókuszuk jut a növekedésre és a régóta elodázott fejlesztésekre, aminek következményeként gyorsabban tudnak növekedni mint a konkurens társaik.

A tengerentúlon illetve nyugat-európában már egyre több automatizált raktár működik, robotokkal, automata gépsorokkal. Ti is gondolkodtok hasonlóban?

Korábban mi is nézegettük ezeket a megoldásokat, azonban az első pár számítást követően realizálódott, hogy míg nyugatra menve a jelentősen magasabb bérszinteknek köszönhetően egy ilyen beruházás még belátható határidőn belül meg tud térülni, addig a magyar bérszintek mellett egy ilyen technológiai fejlesztés megtérülése több tíz éves távlatra tehető. Emellett az általunk legjobban preferált robotikai megoldások legtöbbje nagyjából egységes méretű termékekkel működne a leghatékonyabban és jelentősen korlátozná a kezelhető termékek méreteit, amivel rengeteg ügyfélről kellene lemondanunk. Így ezt az elképzelést egyelőre elvetettük, azonban nagy fantáziát látunk egy saját raktár építésében Magyarország egyik elmaradottabb régiójában és ennek a projektnek az elindítása a 2020-as év egyik fő célkitűzése.

Képes-e az iLogistic speciális ügyfél igények kielégítésére, akár testre szabott adatkapcsolatokkal, egyedi megoldásokkal? Ha igen, van erre példa a mostani ügyfélkörből?

Az egyik legnagyobb előnyünk, hogy bár biztosítunk lehetőséget ügyfeleinknek a saját raktárkezelő szoftverünk használatára és az ehhez szükséges adatkapcsolatok kiépítésére, nem zárkózunk el az ügyfeleknél jól bevált folyamatok és vállalat irányítási rendszerek szolgáltatásunkba történő implementálásától sem. Ezt a fajta rugalmasságot elsősorban a nagyobb forgalmú és régóta működő webáruházak szokták leginkább preferálni, ugyanis azt tapasztaltuk, hogy náluk az évek során rengeteg olyan folyamat és kiegészítő tevékenység alakul ki, amit sok esetben teljesen le kéne zárniuk, ha a kiszervezett logisztikát nyújtó szolgáltató folyamatira kialakított raktárkezelő rendszerhez szeretnének csatlakozni. Nagyon jó példa erre egyik nemrégiben elindult ügyfelünk, az Akadémiai Könyvkiadó Zrt., akinek a webshopos rendelései mellett a B2B rendeléseit és bizományosi értékesítését is kezeljük.

Régebb óta az e-kereskedelemmel kapcsolatban lévő cégvezetőként hogyan látod, milyen lesz a szektor teljes 2020-as éve, milyen növekedési várakozásaid vannak, és milyen további változásokra számítasz?

Bár a COVID-19 világjárványhoz kapcsolódó korlátozások jelenleg enyhülnek, azt gondolom, hogy az elmúlt két hónapban és még a következő hónapokban is rengeteg új szereplő lépett és fog lépni az e-kereskedelmi piacra. Emellett szintén a járvány hatására a webshopok létjogosultságát adó online vásárlói közönség is jelentősen megnövekedett és még tovább nő a következő hónapokban. Véleményem szerint bár a webshopok forgalma a vírus megelőzése érdekében hozott kormányzati intézkedések hatására növekedett meg, az elért forgalmi szint az intézkedések visszavonását követően sem, vagy csak minimálisan fog visszaesni. Összességében azt gondolom, hogy a járvány eredményeként a legtöbb digitális vállalkozás az idei évben olyan fejlődésen megy keresztül, amit amúgy a vírus nélkül a következő 4-5 év alatt ért volna csak el.